Szeretettel Köszöntelek! Bakó Marianna vagyok, három gyermekes édesanya. Végzettségemet tekintve agrármérnök és minőségügyi mérnök képesítésekkel rendelkezem. Húsz éve dolgozom minőségügyi vezetőként. Mindig nyitott és befogadó voltam az emberi kapcsolatok, a spirituális tapasztalatok és a folyamatos lelki fejlődés irányában, de 2013-ban egy  magánéleti törés döbbentett rá arra, hogy kell lennie " Valaminek", ami magasabb rendű hatalom nálunk, és ami irányítja az életünket. Lehetetlennek éreztem, hogy az ember cél és rendeltetés nélkül bolyong, kanyarog a saját sebesülései által gyártott labirintusban. Tudni szerettem volna, hogy mi az a módszer amely képes arra, hogy általa rátaláljak a nekem kijelölt célra, ami túlmutat azon hogy csupán a mindennapokat próbáljam túlélni egy életen át. Ez a fajta "útkeresés" teremtette meg annak a lehetőségét, hogy kapcsolatba kerülhettem és megismerhettem számos tudás és technika hatását, mint például az asztrológia kineziológia, vagy családállítás.

2015-ben találtam rá a Theta Healing technikára, amely egy egyszerű konzultációként indult, de robbanásszerű változást hozott a személyiségem fejlődésében. Azóta egyre komfortosabban és szabadabban érzem magam a saját életemben. A tanulás és a fejlődés folyamatos a Theta-munka során, hiszen aki rálép erre az útra az egyik felismerés és tapasztalás hozza a másikat.

Jelenleg Theta Healing Alap, Theta Healing Haladó és Dig Deeper és Game of life, Teremtés és bőség és Théta Healing Lélektárs konzulensi képesítésekkel rendelkezem.

A Theta -technikát ajánlom mindenkinek aki szeretné helyén érezni Önmagát a saját életében, aki visszatérő élethelyzetekkel és problémákkal küszködik, és azoknak is akik úgy érzik egy helyben topognak már jó ideje.

Az Access Consciousness-el 2018 tavaszán ismerkedtem meg. Már az első Access Bars kezelés is hihetetlen és könnyed változásokat hozott az életemben, ezért döntöttem úgy, hogy megtanulom. Mivel azt tapasztalom hogy hihetetlen jól működik és az emberek nagy része nagyon könnyen be tudja fogadni további 50 fajta kezelést tanultam még meg. A kliensek visszajelzései alapján nagyon tápláló ez a gyengéd érintéses technika. A ThétaHealing-gel együtt pedig nagy hatásfokkal működik.

Az Access Bars és az Access testkezelései új lehetőségeket nyitottak az életemben és mindazokéban akik kezelésre érkeznek hozzám. Jelentős magánéleti és üzleti változásokról tudok és tudnak beszámolni, emellett jelentősen könnyedebb és a stresszmentesebb életet eredményezhet az Access eszközeinek használata.

2019 tavaszától az Access Bars-ot, és 2019 őszétől az Access Consciousness testkezeléseit is oktatom, Nyíregyházán, Debrecenben és Miskolcon, itt a MókusKuckó-ban.

A Coaching 2020-ban kapott szerepet az életemben. Azt tapasztaltam, hogy minden ember más módon motiválható, támogatható. A Coaching eszközei univerzálisak, minden életterületen, problémánál hatékonyan alkalmazhatóak. Különösen azt értékelem benne, hogy támogatja a klienseket a saját megoldásaik megtalálásban. Segíti, hogy a saját tudását használhassa, megerősítse őket abban amit valójában tudnak. A Coaching folyamat egy nagyszerű eszköz az életünk elakadásainak felismerésében és feloldásában és akár fizikai, akár mentális és érzelmi szinten egy magasabb minőségű életvitel kialakításában. Life Coaching konzultációkat vállalok online és személyesen is.

Mindezek mellett a legújabb szolgáltatásom az AromaTouch kezelés, amely doTerra illóolajokkal történő relaxáló, feltöltő, ellazító testkezelés.

Ha bármelyik felkeltette az érdeklődésedet, várom megkeresésedet a chironaccessstudio@gmail.com email címen, vagy a 30/624-4149 -es telefonszámon!

Ajánlom szeretettel!

Jelentkezési információk